Ment, mendegélt a kislány a sűrű dzsungelben. Egyszer csak megtorpant. Egy szokásosnál is sötétebb, barátságtalan erdőrészhez ért. Ő azonban nem ijedt meg tőle, hanem csak ment tovább, egyenesen. Ahogy ballagott beljebb és beljebb, egyre kevesebb fény szűrődött át a lombok között. Végül már teljesen sötét volt minden. Ekkor elkezdett ő maga kéken világítani! Csodálkozott, de örült is ennek az új tulajdonságának. Hiszen látott! Ahogy továbbment, pár száz méterrel arrébb sejtelmes zöld fényre lett figyelmes. Majd egyszer csak megpillantott egy zölden világító fiút. A földön üldögélt egyedül. Luna odaszaladt hozzá, mire a fiú felnézett. A lány szépen, kedvesen mosolygott rá.
– Szia! Miért üldögélsz itt egyedül? – kérdezte Luna.
– Szia! Úgysem fogod elhinni! Találkoztam egy farkassal, akiről kiderült, hogy az édesanyám. Azt kérte, hogy keressem meg a húgomat, induljak csak el egyenesen erre. Úgy tettem, ahogy mondta, de ide jutottam. Nagyon elfáradtam – válaszolt szomorkásan a fiú. Luna elkomolyodott, és megfogta a kezét.
– Velem is ez történt. Talán én lennék a húgod? – csodálkozott, majd kivette a két maszkot a hátizsákjából.
– Mi a neved? – kérdezte Luna.
– Lloyd. És neked?
– Luna. Anyukám adott nekem két maszkot. Az ezüst az enyém, az arany pedig a bátyámé. Ide nézz! Az Arany Maszk belsejébe zölddel be van írva a neved! Ez a bizonyíték, hogy te vagy a bátyám! – mondta Luna lelkesen, és odaadta az Arany Maszkot Lloydnak.
Akkor a fiú Lunára nézett, és a kislány arcán két sebet látott meg, ami nagyon vérzett.
– Luna! Vérzik az arcod! – pánikolt Lloyd. A lány megfogta az arcát, és a keze csupa vér lett. Ijedten nézte a tenyerét, de aztán az újdonsült testvér gyorsan rájött a megoldásra.
– Nem bírod a sötétséget. Árt neked! Ki kell mennünk innen, MOST!
– Rendben, de merre menjünk? – kérdezte Luna.
– Odanézz! – mutatott a fiú Luna háta mögé. – Ott dereng a fény! Fussunk arra! De nagyon gyorsan! –
és ő is elkezdett szaladni a kijárat felé.
Szerencsére kijutottak az ijesztő erdőből, melyet abban a pillanatban bezárt a sűrű inda. Még sokáig futottak, nem is néztek hátra. Végül megálltak, és leültek pihenni egy bokor mellé. Megnyugodtak. A Luna arcán lévő seb sem vérzett már tovább. Kitisztították, ahogy csak tudták. Ekkor a sűrű cserjéből hirtelen kiugrott egy kisróka. Luna erre nagyon megijedt, és Lloyd nyakába ugrott.
– Jaj!
– Nyugi! Ez nem egy medve, csak egy róka! – nevetett Lloyd.
– Jó, persze. Látom. De miért néz ilyen rémülten? – kérdezte Luna.
Az ijedt kis állat váratlanul megszólalt:
– Segítsetek rajtam! Egy idegen férfi fut utánam, nem tudom miért! – rémüldözött. Luna megcirógatta a buksiját, majd mögé nézett. Valóban egy férfi futott utána. Odaérve hozzájuk megállt, de már nem a pici róka érdekelte. Csodálkozva nézett Lunára és bátyjára, Lloydra.
