Ovis korom óta rengeteget rajzolok. Eleinte mindig a család volt a fő témám - ma is az emberi kapcsolatok, érzések, arckifejezések, érdekelnek a legjobban rajzolás közben. Kezdettől fogva a tűfilcet szerettem a leginkább használni, manapság már inkább rajztáblákon, rajzprogramokon tesztelem tudásomat.
Meséket írni alsós koromban kezdtem. Gyönyörű füzeteket lehetett már akkor is kapni. Varázslatos érzés egy ilyen új füzetet kinyitni! Abban a pillanatban az ember csak csupa szépet és jót akar bele írni, csakis gyöngybetűkkel. Ezt az érzést nagyon szerettem. Még a suliban is mindig volt egy saját rajzolós füzetem, később pedig egy, kettő, három... saját írós füzetem is. Ezt itthon is, a suliban is szinte bármikor elővehettem, kinyithattam, és lerajzolhattam vagy leírhattam a belekéredzkedő jó és rossz érzéseimet.
Anyukám otthon gyakran kíváncsiskodott: "Mit írsz?"
Először csak egy-egy mesét, rövid történetet írtam. Mivel kislány koromban nagyon szerettem a cicákat, a többségnek valamilyen cica volt a főszereplője. Buborkékcica, aki buborékból buborékba tud teleportálni; Varázslócica, aki mindent helyrevarázsol, ami elromlik; egy Cicacsalád, aki a Balatonon nyaral; egy kiscica, aki nem érti a matekot...:)
Később elhatároztam, hogy könyvet írok! Onnantól ha Anya megkérdezte: "Mit írsz?", mindig azt válaszoltam: "Könyvet!". Esténként gyakran néztünk mesét, és közben összefonódtak a fantáziámban azok a történetek, amiket én találtam ki, és azok, amiket a mesefilmekben láttam. Voltak aztán kedvenceim, amiket a végignézésük után tovább folytattam papíron, kiegészítve egy szereplővel, aki valamiért épp egy velem egyidős, Luna nevű kislány volt, ráadásul még pont úgy is nézett ki, mint én, nahát, micsoda véletlen egybeesés! Csak ő erdei séta közben talált egy kék varázskövet, amitől át tudott változni szuperhőssé, tudott repülni, szabadidejében megmentette a világot meg ilyenek.:) Ezek a mesék, filmek indították be akkoriban a legjobban a fantáziámat: pl. a Lego Ninjago, az Így neveld a sárkányodat, a Star Wars. Ezért aztán a főszereplőt hol Luna Garmadonnak, hol Luna Skywalkernek hívták, a Luna-sárkányaim pedig nagyon hasonlítanak az éjfúriákra...:D
Ezeket a történeteket Anya mindig nagy becsben tartotta, de amikor már a sokadik füzet került fel a polcra porosodni úgy, hogy csak az első néhány lapja volt teleírva, akkor ugratni kezdett: "Jó-jó, hogy elkezdesz írni egy könyvet, de be is kellene fejezni..."
Aztán jól leesett az álla, mikor a 9. karácsonyomon elé álltam, hogy: "Kész a könyvem, 10 fejezet." :D
Nagyon elcsodálkozott, aztán elolvasta, és még jobban elámult. Ahogy meséli, olyan érzése volt olvasás közben, mintha időnként egy-egy pici gyöngyszem csillant volna meg a keszekuszaságban, vagy megpendült, megrezdült volna egy-egy apró dallam. Némelyiktől még a szeme is könnybe lábadt! Ezután sokáig töprengett, hogy mit csináljon, elkezdje-e amúgy magyartanárosan kijavítgatni a szerintem kész és tökéletes művemet. Attól félt, hogy ezzel elveszi a kedvemet az egésztől. De emlékezett rá, hogy az ő gyerekkorában az ő anyukája is mindig kijavította a fogalmazását - néha még az apukája is -, és ő hálás volt érte, mert amikor elolvasta, úgy tényleg sokkal jobb lett. Így tanult meg fogalmazni. Szóval végül úgy döntött, hogy óvatosan ő is hozzáfog ehhez. Én közben rajzolni kezdtem a szöveghez, mert úgy éreztem, hogy azzal még jobban ki tudom fejezni, milyen érzés pl. a sötétben üldögélni egy kislánynak, és mert szórakoztatott is, ha egy-egy kedvenc jelenetet vagy szereplőt így is megjeleníthettem.
Amíg írtam a 2. részt, újrarajzoltam az 1. rész rajzait, és mivel már akkor is érdekeltek a számítógépes rajzprogramok, a magam módján azt is elkezdtem megtanulni hozzá. A 11. szülinapom után a Könyvműhely Kiadó kiadta az 1. rész végleges változatát. A 2. rész és a 3. rész 12 éves koromban jelent meg. Így lettem 13 éves koromra trilógiaíró és illusztrátor, akinek a könyvei könyvesboltban kaphatók, és könyvtárban kölcsönözhetők.
És hogy hogyan tovább? Mindig van mit írni és rajzolni... :D
2021. 07. 19.
